Visszalépett a Fidesz által támogatott polgármesterjelölt Tápiógyörgyén

Egyetlen polgármesterjelölt indul az október 13-ai önkormányzati választáson Tápiógyörgyén: Varró István, a jelenlegi független polgármester. A Fidesz által is támogatott jelölt, Németh Csaba a hét elején jelentette be visszalépését.

A polgármesteri feladatok teherként nehezedtek volna rá, többek között ezzel indokolta Németh a döntését. Bár hivatalosan független jelöltként indult volna, korábban bemutatkozásában már nyilatkozott arról, hogy elfogadta a Fidesz külső támogatását. Most mégis úgy döntött, hogy nem áll bele a küzdelembe, ami testileg és lelkileg is kimerítő, főleg az utolsó hetekben. “Döntésem mögött a családom nyugalma, a magam egészsége és kiegyensúlyozott jövőképe áll” – tette hozzá.

A felelősségteljes lépésre Varró Facebook-posztban reagált. “Nem tudok örülni a bejelentésnek, számomra fontos lett volna a megmérettetés” – írta.

Forrás: azonnali.hu

MEGOSZTÁS