Szentmártonkátai a 2014-es év méze

A VII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztiválon hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb mézét szombaton. Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: 216 mintát küldtek be a versenyre, valamennyit bevizsgálta egy független labor, a legjobbakat kétkörös zsűrizés alkalmával választották ki.

A Pest megyei szentmártonkátai Szántai Ferenc méhész vegyes virágméze Az év méze 2014 díja mellett a legjobb vegyes virágméz kategória első helyezettje is lett. A legjobb akácmézet a lőkösházi Turbucz Sándor küldte be, a napraforgóméz kategória első helyezettje a mezőberényi Zsibrita Pál lett, a repceméz kategóriában a gyulai Petrucza Tivadar diadalmaskodott.

Haász Ferenc elmondta: öt éve rendezik meg a versenyt, az eredeti cél az volt, hogy a mézek beltartalmi értékének javítása mellett a méhészek fordítsanak nagyobb gondot a címkékre, a designra is. „Óriási változást értünk el ezen a téren” – fogalmazott az egyesületi elnök. A verseny rangjáról szólva elmondta: a budapesti Majális-Méhek Napja rendezvényen csak azok árusíthatják a mézüket, akik a gyulai versenyen első helyezést érnek el.

forrás: MTI
hirdetés
MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here