Sírrongálás Monoron – elfogták a tetteseket

Elfogtak két tizenéves fiatalt, akik a monori református, majd az izraelita temetőben is több sírt megrongáltak.

A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított rongálás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. június 26-a és 27-e között ismeretlen személyek a monori református temetőben hat, valamint az izraelita temetőben további öt síremléket megrongált.

A rendőrök a nyomozás eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket, két 15 éves és egy 18 éves helyi fiút, akiket 2017. augusztus 9-én valamint augusztus 10-én lakásukban elfogtak, majd előállításukat követően gyanúsítottként kihallgattak.

Az ügyben velük szemben a további eljárást – szabadlábon hagyásuk mellett – a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le – írta a rendőrség a közleményében.

MEGOSZTÁS