Poloskainvázió

Minden év augusztusában felröppen a hír, miszerint minden eddiginél nagyobb poloskainvázióra lehet számítani. És valóban úgy tűnik, hogy a bogarak egyre gyarapodó egyedszámmal támadnak otthonainkra. Ráadásul a már jól ismert fajták mellett az enyhe időjárásnak és a globális közlekedésnek köszönhetően, időről-időre feltűnnek újabb fajok is.

Legutóbb például az ázsiai márványpoloska megjelenéséről lehetett hallani. Az első példányokat Budapesten találták 2013-ban, és valószínűleg távol-keleti turisták poggyászaiba bújva érkezhettek Magyarországra. Azóta viszont az ország minden szegletébe eljutottak, és természetes ellenség híján, nagyon is jól érzik magukat nálunk.

Magyarországon körülbelül 900 poloskafaj él, amelyek közé az ágyi poloskáktól elkezdve, a népi nyelven csak büdös bogárként emlegetett betolakodókig, sokféle típus tartozik. Ezek egy része növényi nedvekkel táplálkozik, de vannak igazi vérszívók is a soraikban.

Mit jelent pontosan az invázió, és hogyan lehet védekezni ellene?

Az invázió valójában a bogarak téli szálláshely keresését jelenti, a hidegebb idő beköszöntével ugyanis ösztönösen húzódnak be a meleg házakba és lakásokba. Ezért egy átlagos őszi napon akár több tucatnyi bogár is megpróbálhat bejutni az otthonunkba.

Leginkább a zöld vándorpoloskával és a már említett ázsiai márványpoloskával találkozhatunk. Közös jellemzőjük, hogy összenyomva őket, rettenetes bűzt bocsátanak ki. Ez amúgy akkor is így van, ha veszélyben érzik magukat.

A városokban a meleg környezet miatt jóval több egyed él, mint a vidéki falvakban. Tavasszal jellemzően ezekből rajzanak ki, azonnal rávetve magukat a veteményekre és más növényekre. Mivel távolról érkeztek, a természetes ellenségeiket sikerült maguk mögött hagyni. Ebből adódóan hihetetlenül gyorsan szaporodnak, évente akár több generáció is gond nélkül ki tud fejlődni. A védekezés ellenük nem könnyű, bár sorra születnek meg az új ötletek. A vegyiáru boltokban kapható írtószerek mellett különféle házi módszerekkel is lehet kísérletezni.

Az alattomos ágyi poloska, a másik betolakodó

A vérszívó ágyi poloska különösen szeret hálótársunk lenni. Származási helyük kissé homályos, de minden jel arra mutat, hogy egykor a Közel-Kelet térségéből indultak el. Magyarországon a fertőzöttség évről-évre növekszik, különösen a nagyvárosokat érintve.

Életmódjukról annyit kell tudni, hogy csak és kizárólag vérrel táplálkoznak, az éhség pedig jellemzően az éjszaka közepén tör rájuk. Sok mindenből gyanakodhatunk a jelenlétükre, többek között a testünket ellepő csípésekből, vagy az elhullott maradványaikból is. Néha ürüléket és levedlett bőrt is hagynak maguk után.

A csípés fájdalmatlan, ezért a poloskák sokszor zavartalanul falatozhatnak. Később a helyén viszkető és égető érzés jelentkezhet.

Mivel ezek az élősködők szeretnek jól elbújni, az irtásukat érdemes szakemberre bízni, aki képes feltérképezni a rejtekhelyeket. Az irtás általában permetezéssel történik, amelyet egyéb módszerekkel lehet kiegészíteni. A munka végeztével a kártevőírtó a további teendőkről is tájékoztatást ad.

MEGOSZTÁS