Plitvicei tavak – Figyelem, változás!

A Plitvicei-tavak Nemzeti Parkot 1979-ben az UNESCO világörökségi listájára emelte. Több szinten, lépcsőzetesen elterülő tórendszert alakítottak ki a hegyekből csordogáló folyók, a tizennyolc medencét majdnem száz vízesés köti össze. Budapestről ideális esetben öt óra alatt elérhető, az útiköltség sem túl magas, és a természeti látványosságot egyszer mindenkinek látnia kell.

Plitvicei tavak – hihetetlen világ

Korábban még lehetett fürdeni a tavakban és kempingezni is a közvetlen közelükben, de az idő múlásával ezek a lehetőségek folyamatosan szűkültek. Tavaly rekordszámú, közel kétmillió turista kereste fel a Plitvicei Nemzeti Parkot, a tapasztalatok szerint ez a szám már túlzsúfoltságot okozott, a környezet és a vendégek is kárát látták az ilyen méretű inváziónak. Az évtizedek óta tartó turistaáradat mostanra tette indokolttá a látogatók számának korlátozását, ezért a Nemzeti Park az online mozijegy vásárláshoz hasonló regisztrációs rendszert vezetett be.

Naponta, maximum tízezer

látogatót fogad a tórendszer, a park vezetése szerint a nyári főszezonra hamar elfogynak a jegyek, érdemes időben gondoskodni a regisztrációról.Jegyvásárlás új rendszer szerint a látogatóknak az érkezés előtt legalább két nappal be kell regisztrálniuk, a Plitvicei-tavak Nemzeti Park honlapján.

A pontos érkezési időpontot tartalmazó visszaigazoló lappal vásárolhatják meg a jegyeket a helyszínen. A regisztráció során a tavak megközelítéséhez bejáratot is kell választani, ez a későbbiekben nem módosítható. A lefoglalt időpontot megelőzően egy óra áll a látogatók rendelkezésére, hogy jegyüket megvásárolják a helyszínen.

Regisztráció nélkül érkezett?

Amennyiben nincs telítve a kvóta, ugyanúgy be lehet jutni, mint eddig. Akkor van csak probléma, ha a regisztrált látogatók már megtöltötték az aznapra biztosított tízezer fős ablakot.

A legjobb megoldás

Főszezonban érkezőknek – a regisztrációt követően – érdemes előre megvásárolni a jegyüket, így azokkal kinyomtatás után, a sorállás elkerülésével járhatják be a tavakat.

Mire érdemes készülni?

Számtalan ösvény keszekusza hálózata segít megmutatni a tórendszer és a vízesések minden részletét. A bejáratok betűkkel vannak jelölve (A-K), minden betűhöz különböző hosszúságú túra tartozik. Két órától egészen nyolc óráig terjedő időtartamok közülválaszthatunk, érdemes előrefelkészülni elemózsiával és elegendő ivóvízzel.

Jegyárak

Főszezonban (július-augusztus) az egynapos belépő ára 250, a kétnaposé pedig 400 kuna. Tavasszal és ősszel 150 és 250 kunába kerül a belépő, a téli hónapokban 55 és 90 kuna.

Nézze meg az útiköltség kalkulátor segítségével, hogy mennyibe fog kerülni az utazás az autópályadíjakkal!

MEGOSZTÁS