Pilisen jártak U11-es és U13-as labdarúgó palántáink

Augusztus 29-én, szombaton két korosztályos csapatunk is részt vett az I. Pilisi Utánpótlás Labarúgó-tornán, ami igen erős mezőnyt vonultatott fel, hiszen olyan csapatok szerepeltek még rajtunk kívül, mint a Vasas, az FTC,  a Cegléd, vagy a Törökszentmiklós.
A délelőtt folyamán a 13 éves korosztályé volt a terep, ahol 10 csapat indult a tornán, majd délután a 11 éves gyerekek léptek pályára, ahol 8 együttes mutathatta meg tudását. Mind a két korosztályban a csoportmérkőzések után helyosztókkal fejeződött be a rendezvény.

U11, csoportmérkőzések:

B csoport:
Pilisi LK II. – Nagykáta SE 1-2
GÓL:
Szarvas T., Lengyel D.

Nagykáta SE – Törökszentmiklós FC 2-1
GÓL:
Lengyel D. (2)

Nagykáta SE – FTC 0-9

A csoportban a második helyen végeztünk, így a harmadik helyért léphettünk pályára.

Bronzmérkőzés:

Nagykáta SE – Abony KID FC 0-1

A torna végeredménye:

1. FTC
2. Monor SE
3. Abony KID FC
4. Nagykáta SE
5. Törökszentmiklós FC
6. FTC U10
7. Pilisi LK I.
8. Pilisi LK II.

KISS KRISZTIÁN: – Először is azzal kezdeném, hogy egy szuper tornán vehettünk részt, amelyért köszönet illet a házigazda klubnak, a Pilisi LK-nak és Lengyel Árpád barátomnak, aki meghívott minket ide. A csapatomat is csak dicséret illeti, mert remekül helytálltak és igen jó teljesítménnyel rukkoltak ki. Vesztett állásból is tudtunk fordítani a Törökszentmiklós ellen, de a torna végére elfáradtunk. Ez egy olyan szereplés volt, amelyre bátran lehet építeni. Gratulálok csapatomnak.

U13-as korosztályunk a torna 5. helyén zárt.

Forrás: nagykatase.hu

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here