Őrizetben az anya

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdett eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya egy 31 éves ceglédi nő ellen. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, a gyermek halálát idegenkezűség okozta. Feltehetően az őt ért bántalmazás során elszenvedett sérülések miatt vesztette életét, ezért a nyomozó hatóság 2016. október 31-én büntetőeljárást rendelt el emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a gyermek édesanyja, B. Mónika 31 éves ceglédi lakos ellen. A Pest megyei nyomozók az asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Országos Mentőszolgálat munkatársait 2016. október 30-án a reggeli órákban riasztották egy ceglédi családi házhoz. A mentősök egy kisfiút kíséreltek meg újraéleszteni, aki nem mutatott életjeleket. A rendőrség munkatársai a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint lefolytatták a helyszíni szemlét és halottszemlét. A vasárnap reggeltől késő estig tartó rendőrségi helyszínelés kapcsán többször megkerestük Beluzsárné Belicza Andrea rendőrségi szóvivőt, aki még 31-én este is arról tájékoztatott nem merült fel bűncselekmény gyanúja a gyermek halála kapcsán.

MEGOSZTÁS