Óriási ipari beruházás Jászberényben

Csaknem 2,84 milliárd forintból 851 millió forint európai uniós támogatással 10 ezer négyzetméteres új üzemcsarnokot, két modern göngyölegtárolót épített, valamint fémmegmunkáláshoz szükséges gyártó- és szerszámgépeket vásárolt a fémforgácsolással, vasszerkezeti és lemezmegmunkálással foglalkozó Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. a jászberényi telephelyén.
A beruházás eredményeként jelentős kapacitásnövekedés és minőségi fejlesztés várható, 50 munkahely megteremtését tervezi a jelenleg 350 embert foglalkoztató társaság, továbbá jelentős árbevétel növekedésre számít – áll a cég MTI-hez eljuttatott sajtóközleményében.

A társaság szerint az észak-alföldi régió kiválóan alkalmas további bővítések megvalósítására földrajzi helyzetéből és a helyben lévő humán erőforrásokból adódóan. Az 1990-es évek közepén induló cég mára már több mint 50 ezer négyzetméter alapterületen működik. A fémlemez megmunkálás, lézervágás és lemezhajlítás mellett korszerű felületkezelési (KTL) és porfestési technológiát telepítettek a gyártó és összeszerelő üzem mellé.

A cég szállít alkatrészeket a háztartási és kereskedelmi gépek, a szórakoztató elektronika, az autóipar, a mezőgazdasági gépgyártás, valamint a kézi kisgépek piacára. A projekt az Új Széchényi Terv keretében valósult meg. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2013-ban az előző évi több mint 11,14 milliárd forint után 12,68 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ebből mintegy 1,3 milliárd származott exportból. Az adózott eredménye 2012-ről 2013-ra 551 millióról 1,2 milliárd forintra nőtt. Adófizetési kötelezettsége 2013 végén meghaladta a 66 millió forintot.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here