Nyáron forgatják a Kincsem-filmet

A tervek szerint júliusban kezdenének hozzá a Kincsem-film forgatásához, aminek előkészítésére Filmalap több mint 97 millió forint támogatást adott. Az 1848-49-ben játszódó kosztümös film középpontjában Blaskovich Ernő magyar nemes és Otto von Oettingen osztrák főúr ellentéte lesz, aminek részeként megismerhetjük a csodakancának tartott Kincsem életútját is. A filmet Herendi Gábor (Valami Amerika, Lora, Magyar Vándor) rendezi, aki hét éve nem csinált nagyjátékfilmet. De nem csak a Kincsem-filmet kezdik forgatni hamarosan.

Már áprilisban elkezdik készíteni Nagy Viktor Oszkár A kései szüret című dokumentumfilmjét, amit a 2006-os olaszliszkai események ihlettek. Nagy a helyi roma közösség szőlőtermesztő-borkészítő vállalkozásának egy évét végigkövetve próbál rámutatni az európai politikai, társadalmi és kulturális élet problémáira és fontos kérdéseire. A Filmalap közel 27 millió forinttal támogatta a projektet.

Az említett két filmmel ellentétben viszont Andy Vajna nem forgat grandiózus ’56-os filmet. A Vs.hu írta meg kedden, hogy egy  Stoke-on-Trent-i lap szerint Andy Vajna a Ryan közlegény megmentése vagy a Schindler listája szintű filmet tervez készíteni az ’50-es évekből. A hírek szerint a történet az 1957-ben, mindössze 17 évesen Angliába menekült Pekár Nándorról szól, a forgatókönyv alapját pedig Richard Pekar 1987-es, The Last Train to Budapest c. könyv adja. A hírrel kapcsolatban megkerestük a Filmalapot, akik cáfolták az értesülést.

“A Filmalaphoz nem érkezett be pályázat a hivatkozott cikkben idézett alkotóktól. Andy Vajnát – más külföldi producerekhez hasonlóan – megkereste a producer, ám a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben sem Andy Vajna, sem a Filmalap nem köteleződött el Richard Pekar The Last Train to Budapest című filmterve mellett. Amennyiben a film forgatására Magyarországon kerül sor, a produkciónak lehetősége lesz a magyarországi filmszakmai adókedvezmény igénybevételére, mely a Mozgóképtörvénynek megfelelően a hazánkban elköltött és igazolt filmgyártási költések 25%-ának visszaigénylését teszi lehetővé.”

Forrás: index.hu

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here