Nagykátáról is felvezényeltek mentőautót Budapestre

Október elseje óta Nagykátáról is felvezényeltek mentőautót a fővárosba. A reggeli váltás után, kb 7.15-kor indul az autó, ha van útba eső beteg, akkor azzal, ha nincs, akkor üresen. A Rákoskeresztúri állomáson kell egész nap “állomásozniuk”. Ez ritkán fordul elő, ugyanis egész nap foglalkoztatják őket így az autó szinte egész nap feladatokat lát el a főváros területén.Általában 18.00 óra körül indulhatnak vissza állomáshelyükre.

Tehát a hírekben megjelent hét település-Nagykátával kiegészülve- valójában nyolc. Ez az intézkedés csak munkanapokra érvényes. Ilyenkor öt kocsi van nappal Nagykátán. Ha csak négy autó dolgozik egy nap, akkor nem kell Budapesten dolgoznia egyik autónak sem. Nagykátán munkanapokon nappal öt mentőautó áll készenlétben. 24 órás szolgálatot teljesít egy rohamkocsi és egy kiemelten felszerelt mentőgépkocsi ezek mellett (7-19ig) pedig három mentőgépkocsi. Ebből a háromból kell egyiknek a fővárosi betegellátásba besegíteni és csak munkanapokon, nappal. Arról, hogy az átvezényléssel kapcsolatban történt-e betegellátási késedelem, egyelőre nincs tudomásunk.

MEGOSZTÁS

4 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here