Megvertek egy postást kézbesítés közben Gyömrőn

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán S. Attila, 47 éves gyömrői lakos ellen, aki december 12-én délután, előzetes szóváltás után egy gyömrői élelmiszerbolt előtt megverte a postai csomag kézbesítőjét.

S. Attila a kézbesítőt lökdöste, majd dulakodni kezdtek. A postás a földre esett és ekkor a kezében lévő PDA készülék megrongálódott.

A helyszínre érkező járőrök elfogták a 47 éves férfit, akit előállítottak a Monori Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a további eljárást szabadlábon hagyása mellett folytatja a nyomozó hatóság, írta meg a rendőrség honlapja.

A helyiek elmondása szerint a konfliktust az okozta, hogy a postás a falusi iskolába hozott csomagot, de autója a közeli élelmiszerbolt parkolójában állt meg.

MEGOSZTÁS