Magukra tekerték a rézsodronyt a tolvajok

A Nagykátai Rendőrkapitányság Tápiószelei Rendőrőrse eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. András 37 éves, L. Csaba 35 éves és K. Roland 22 éves tápiószelei lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint M. András előre megbeszélte a 35 éves társával, hogy a tápiószelei munkahelyükről rézsodronyt tulajdonítanak el. A gyanúsítottak 2015. szeptember 23-án 6 óra 30 perc körüli időben – a ruházatuk alá rejtve – összesen közel 50 kilogramm rézvezetéket rögzítettek a testük köré és a kiléptető kapu megkerülésével megpróbálták elhagyni a gyár területét. A biztonsági őr ezt észlelte és a két férfit feltartóztatta.

A Tápiószelei Rendőrőrs járőrei a férfiakat a helyszínen elfogták és előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki mindkettőjüket. A nyomozás során kiderült, hogy a két gyanúsítottnak a lopás elkövetéséhez segítséget nyújtott K. Roland, aki 2015. szeptember 23-án a hajnali órákban a gyár munkaterületén található dobról levágta azt a rézsodronyt, amit társai a műszak befejezését követően megpróbáltak kivinni a munkahelyükről. A 22 éves férfit a rendőrök még ugyanezen a napon 19 óra 30 perc körüli időben tápiószelei lakásában elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanúsítottak kihallgatásuk során elismerték a lopás elkövetését. Ellenük a további eljárást – szabadlábon hagyásuk mellett – a Nagykátai Rendőrkapitányság folytatja le.

MEGOSZTÁS