Magabiztos győzelem hazai pályán

Múlt pénteken a sereghajtót láttuk vendégül, bár lemaradásuk tőlünk csak egyetlen győzelem, ezért fontos volt behúznunk ezt a meccset. Remekül kezdtük a mérkőzést, 4 perc után 10-0-t mutatott az eredményjelző, azonban azt ezt követő 3 percbe kaptunk egy 8-0-s futást (10-8), amit egy időkéréssel próbáltunk orvosolni. Az időkérés jól sikerült, a hátralévő 3 percet 10-2-re hoztuk, így az első negyed végén 20-10 állt az eredményjelzőn.
A második negyedet is jól kezdtük, 6 perc alatt 12-2 volt a negyed a javunkra (32-12). Az ezt követő 4 percben kosár-kosarat követett, 12 és 8 pontot sikerült a csapatoknak a táblára íratni, így magabiztos 44-20-as állással várhattuk a második félidőt.
A második félidő kezdésén egy debütálót köszönthettünk a pályán Bence Gulyás személyében. Elég pontszegényen kezdte mind a két csapat a 3. negyedet, 5 perc után 4-6 pontot jegyeztünk (48-26). Itt egy csere következett, a debütálónkat egy újabb debütáló váltotta a pályán Urbán Dániel személyében. A negyed második fele pont gazdagabb volt, mi 12 a Piliscsaba 6 pontot szerzett így a negyed végén 60-32 állt az eredményjelzőn.
Az utolsó etapban végig felváltva szereztünk kosarakat a piliscsabaiakkal, ezt a játékrészt 16-16-al zártuk, így alakult ki a 76-48-as végeredmény.

Nagykáta SE – Piliscsaba CSLE SE 76-48 ( 20-10, 24-10, 16-12, 16-16 )

Pontszerzőink:
Kovács Dániel: 19/6 pont
Magda János: 16 pont
Sőrés László: 14 pont
Tóth Zalán: 11 pont
Szécsényi Tamás: 6 pont
Székely Gábor: 6 pont
Pikó Zoltán: 5 pont
Bozsik Dániel: –
Gulyás Bence: –
Urbán Dániel: –

Láttál valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írd meg nekünk vagy küldj róla fotót, akár névtelenül is: hellokata.hu@gmail.com

MEGOSZTÁS