Lejátszottuk a kupa-döntőt, de győztest nem avattak

Vasárnapra virradóra elérkezett a várva-várt nap, a 8. Raiker Pest Megyei Kupa-döntő Monoron, ahol is a Vác FC ellen léphettünk pályára. Tudtuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, ennek ellenére nem csak a mezeket küldtük ki a pályára. Játékosaink egytől-egyig meghaltak a pályán, a félidőig tartottuk is magunkat (0-0), majd a második játékrészben a Vác végül 3-0-ra diadalmaskodott.

A lefújás után a több száz nagykátai szurkoló bajnokként ünnepelte fiainkat, akik már készültek, hogy átvegyék az ezüstérmeket és gratuláljanak a Vác FC-nek a kupa-győzelemhez. Azonban, ami ez után következett, az nem a megszokottak szerint zajlott…

Szlahó Csaba az MLSZ Pest megyei társadalmi elnöke és Benkő Tamás az MLSZ Pest megyei igazgatója ragadta magához a szót. Köszöntötték a csapatokat, a játékvezetőket és a lelkes publikumot. Első ízben a döntő legjobbjait. A Váctól Rusvay Gergely, míg tőlünk Szili Zsolt vehette át a mérkőzés legjobbjának járó emléklapot és ajándékcsomagot.

Ekkor már sejthette mindenki, hogy nem lesz éremátadó, hiszen nem volt kirakva sem a vándorserleg, sem az érmek. A miértről Benkő Tamás eképpen tájékoztatta a jelenlévőket:

– A mai délután azzá vált, amivé szerettük volna, hogy váljék: a Pest megyei amatőr labdarúgás igazi, méltó ünnepnapjává. A most celebrálandó éremátadás ugyanis – bármennyire is vártuk már azt – meglehetősen egyedi lesz… Mint ahogy hibázik a labdarúgó vagy az edző a szakmája gyakorlása közben, ugyanúgy hibázhat a sportvezető akár egyesületi, akár szövetségi szinten is. Egy hiba, ha adminisztratív, akár végzetes is lehet. De hibázni csak az tud, aki dolgozik is. Bár szerettük volna, most mégsem tudjuk kiosztani az érmeket, a versenybizottság ugyanis a második félidőben jelzést kapott, hogy a győztes csapatban játékos vagy játékosok jogosulatlan szerepeltetésének a gyanúja merült fel. Hogy történt-e eredményt befolyásoló hiba, azt a versenybizottság hivatott megvizsgálni. A hivatalos eljárásra a héten sor kerül, a jogerős döntés alapján pedig egy következő, adandó alkalommal fogja átadni az igazgatóság az arany- és ezüstérmeket.

A gyanú szerint a váciaknál két labdarúgó úgy lépett pályára, hogy nem töltötték le a sorozatban begyűjtött második sárga lapjuk után automatikusan egy soron következő kupamérkőzésre szóló eltiltást.

A jelenlegi állás szerint, úgy tűnik, hogy Nagykátára kerül PMK serleg, bár szívből örülni senki nem tud igazán ennek, hiszen inkább egy jogos ezüstérmünk legyen, amit a pályán értünk el, mint egy zöld asztalnál született döntés utáni arany.

A kupa-döntő előtt vehette át öregfiú egyletünk a megérdemelt aranyérmét is, melyet több száz ember vastapssal üdvözölt.

A kupa-döntő további részleteit, fényképeit hamarosan közzétesszük honlapunkon.

MEGOSZTÁS