Kupa-döntős a Nagykáta SE!

Gyönyörű, napfényes kora esti órában játszottuk le a Pest Megyei Kupa 7. fordulójának soros mérkőzését. Ellenfelünk ezúttal a ,,megye-egy” harmadik helyezettje, a Vecsés FC volt. A papírforma nem nekünk kedvezett, de a csoda folytatódott. ,,Megye-kettes” klubként a Pest Megyei Kupa-döntő részesei lettünk!

A mérkőzés pontban 17:30-kor kezdetét is vette. Az első percekben még puhatolózó játékot láthatott a szép számú publikum. Azonban nem kellett sokat várni az első helyzetekre és sokak meglepetésére nem a Vecsés rohamozott, hanem mi. Alig 15 perc alatt három alkalommal is gyakorlatilag mattoltuk a védelmüket és csak Gendúr hatalmas védéseinek volt köszönhető, hogy nem szereztük meg a vezetést, illetve növeltük azt. A 29. percben aztán egy szóló után Szalkai gyakorlatilag a kapussal szemben állt, amikor az egyértelmű gólhelyzetben lévő játékosunkat Király András állította meg szabálytalanul. Budai játékvezető nem mérlegelt, azonnal villant a jogos piros. A félidő hajrájában látszódott, hogy az emberhátrány megfogta Urbán Flórián együttesét.

A második játékrészben az emberhátrány ellenére egy fokkal magasabb fokozatra kapcsolt a Vecsés, próbálkoztak, két alkalommal is közel jártak a kapunkhoz, de Szilinek nagy védése nem volt hála a hátsó alakzat és a középpálya remek összjátékának. Az utolsó húsz percben erős nyomást gyakorolt a Vecsés, de vagy nem tudtak egy támadást felépíteni, vagy az utolsó pillanatokban hibáztak.

A 89. percben aztán egy hosszú indítással húzott el Lovasi, egy az egyben ment Gendűr kapujára, ekkor azonban Molnár Dániel szabálytalanul szerelt. A büntetése ennek a szabálytalanságnak is piros volt. A szabadrúgás mögé az a Gulácsy Zoltán állt oda a labda mögé, aki alig nyolc perccel korábban állt be. Az öt tagú sorfal mellett, illetve a vetődő kapus alatt helyezte a kapuba, ezzel beállítva az 1-0-s végeredményt.

A győzelmünknek hála fennállásunk óta az első Pest Megyei Kupa-döntő résztvevője lehetünk. Ellenfelünk a június 8-ai fináléban az a Vác FC lesz, aki a másik elődöntőben Taksonyban aratott 3-1-s diadalt.

Nagykáta SE – Vecsés FC 1–0 (0–0)

Nagykáta, 250 néző. Vezette: Budai B. (Boros Z., Kányási I.)
NAGYKÁTA: Szili Zs – Czakó II N., Turóczi Gy., Szekeres Cs., Balogh I. – Szalkai P., Németh P., Czakó I N., Radovits V. – Lovasi B. (Czakó G., 91. p.), Komonyi Gy. (Gulácsy Z., 82. p.). Edző: Tóth István.
VECSÉS: Gendúr L. – Csirinyi Zs., Király A., Petruska Cs., Kalderás D. (Barta D., 79. p.) – Zalaegerszegi R. (Kiss K., a szünetben), Piros G. (Sipeki A., 31. p.), Molnár I., Molnár D. – Szabó S., Ponczok T. (Koppermann P., 88. p.). Edző: Urbán Flórián.
GÓL: Gulácsy Z.
SÁRGA LAP: Czakó I. N., Radovits V.
KIÁLLÍTVA: Király A. a 29. percben (nyilvánvaló gólhelyzetben buktatta ellenfelét), Molnár A. a 89. percben (nyilvánvaló gólhelyzetben buktatta ellenfelét).
JÓ: Lovasi B., Radovits V., Németh P., Turóczi Gy., Czakó II. N., ill. Gendúr L.
TÓTH ISTVÁN: – A mérkőzés képe alapján teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. A külsős szemlélő nem tudta eldönteni melyik csapat a megyei első osztály harmadik helyezettje, és melyik van a megyei második vonalban. Minden csapatrészben felülmúltuk ellenfelünket. Úgy gondolom, hogy futballistáim nem csak játékban, taktikában is maximálisan betartottak minden utasítást. Ellenfelünknek az egész mérkőzésen három átlövése volt, egyetlen egyszer sem tudott védelmünk mögé kerülni. Köszönjük a nagy számban kilátogató szurkolók biztatását. Ezek a játékosok megérdemlik a folyamatos szurkolást.

A június 8-ai Pest Megyei Kupa-döntő helyszine még nem ismert, amint további információk birtokába jutunk, azonnal értesítjük szurkolóinkat.

MEGOSZTÁS