Kerékpárt loptak, de nem jutottak messzire

Állampolgári bejelentés érkezett 2015. február 6-án az esti órákban a Nagykátai Rendőrkapitányságra arról, hogy a Tápiószecsőn, a vasútállomás környékén két gyanúsan viselkedő személyt láttak.
A helyszínre érkező rendőrök már senkit sem találtak az állomáson, azonban felfigyeltek két kerékpárral közlekedő férfira, akiket intézkedés alá vontak .
A fiatal fiúknál az ellenőrzés során levágott kerékpárlakatot találtak a rendőrök, majd ezt követően az egyikük táskájából két fűrészlap is előkerült. A fiatalok a renődrök által feltett kérdésekre nem tudtak egyértelmű, hitelt érdemlő választ adni, többször a korábban önmaguk által elmondottakkal is ellentmondásba keveredtek.

A 21 éves K. Dánielt és 16 éves társát ezért előálíltották a Nagykátai Rendőrkapitányságra. Ezzel szinte azonos időben érkezett bejelentés a rendőrkapitányságra egy tápiószecsői lakostól, hogy isemretlen tettesek a tápiószecsői MÁV állomásról ellopták a kerékpárját, melyet a reggeli órákban, lezárt állapotban hagyott ott.

Az eljárás során kiderült, hogy a bejelentésben szereplő kerékpár azonos azzal a járművel, amelyet a gyanúsítottak használtak az igazoltatásukkor.
K. Tamás 21 éves szentmártonkátai lakost és fiatalkorú társát a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A két férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.
Ellenük a további eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

MEGOSZTÁS

2 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here