Járást vált Pánd

A Pest megyei Pánd a nagykátai járásból a monori járásba, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Golop és Tállya a gönci járásból a szerencsi járásba, kerül át az önkormányzati választások napjától. A települések erre vonatkozó kérelméről a legutóbbi ülésén döntött a kormány. A járási és fővárosi kerületi hivatalok felállása óta első alkalommal került sor a járások illetékességi területeinek változtatására. Közlemény.

Pánd község a közigazgatás történetében eddig a nagykátai járás része volt, de a lakosok számára a közlekedés szempontjából Monor elérhetőbb, így a monori járáshoz tartozva könnyebben és egyszerűbben intézhetik majd ügyeiket. 

A járási hivatalok illetékességének megváltoztatására, illetve új járási hivatal kialakítására akkor van lehetőség, ha ezzel az államigazgatási feladatok hatékonyabb ellátása biztosítható, vagy ha a közlekedési feltételek jelentősen megváltoznak. Erre vonatkozó javaslatot a település önkormányzata tehet, amit az érintett járási hivatalok vezetői és a fővárosi vagy megyei kormánymegbízott véleményez. A kormányhivatal által előterjesztett kérelemről a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára dönt a kormány az önkormányzati választások évében. A másik járáshoz történő átcsatolás, illetve az új járási hivatal kialakítása az önkormányzati választás napjával lép életbe.

Láttál valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írd meg nekünk vagy küldj róla fotót, akár névtelenül is: hellokata.hu@gmail.com

MEGOSZTÁS

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here