Hatvanéves a tápiószecsői bázis

Ünnepi állománygyűlésen idézték fel az MH Anyagellátó Raktárbázis tápiószecsői laktanyájának múltját. A november 24-i esemény különlegesnek számít a bázis katonái számára, hiszen immáron hatvan éve üzemel a helyőrség.

Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka beszédében felidézte a tápiószecsői bázis múltjának főbb korszakait, kiemelve, hogy az itt szolgáló katonák minden időkben és körülmények között ellátták kötelességeiket. Akkor is, amikor a laktanya a fénykorát élte, és akkor is, amikor szűkülő lehetőségek nehezítették a mindennapokat.

Az emlékek felidézésén túl az ünnepségen elismeréseket és emléktárgyakat is átadtak, majd a  székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred zenekara adott műsort. Az ünnepi állománygyűlést a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai zárták, Kárpát-medencei táncaikból adtak elő egy csokorral. A jeles évforduló alkalmából dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök emlékplakettet adományozott a bázisnak.

A kerek évforduló adott alkalmat arra, hogy a bázis állománya megvalósíthassa régi álmát, a csapatmúzeumot. A helyi nyugállományúak klubja, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a bázis állománya közös munkája eredményeképpen avathatták fel az emlékhelyet. A rendezvényt nyugdíjas-találkozó zárta.

Forrás: honvedelem.hu

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here