Gyűlöletkeltés és álhírterjesztés miatt váltották le a Pénzügyi Bizottság tagjait Tápiószentmártonban

A teljes Pénzügyi, Ügyrendi és Vagyonnyilatkozatokat Vizsgáló Bizottság tagságát leváltotta Tápiószentmárton képviselő-testülete a legutolsó, múlt csütörtöki ülésén. Az ötfős bizottság elnöki pozícióját eddig Majoros Máté, korábbi Fideszes polgármester-jelölt töltötte be.

Györe László polgármester Facebook-posztban reagált a döntésre.

“A 2019. októberi választásokat követően, teljes mértékben egyetértve Magyarország Miniszterelnökével, nyitottak voltunk az együttműködésre a Tápiószentmártonban ellenzékbe kerülő, kormánypárt által támogatott képviselői csoport bejutott tagjaival!

Az egyezség szerint a Pénzügyi Ügyrendi és Vagyonnyilatkozatokat-vizsgáló Bizottság (PÜVB) elnökének Majoros Mátét javasoltam (annak ellenére, hogy egyszer már 2015-ben írásban is kinyilvánította a falu előtt, hogy nem tud velem együtt dolgozni), illetve a bizottság összetételében is többséget kaptak az általa javasolt delegáltak.

Az egyezség részeként megállapodtunk, hogy teljes együttműködésben leszünk, külön kérés volt a részünkről, hogy ezt a lakosság felé is mutatva és kommunikálva elősegíthessük a szétszakadás mielőbbi megszüntetését.

Ehhez tartozott (volna), hogy együtt ünnepelünk, együtt kommunikálunk, nem bántjuk egymást és családjainkat, hogy nem mocskolódnak tovább a „Szt. Márton tér” kiadványukban. Az Ő kéréseik kizárólag a pénzügyekhez kapcsolódtak. (Vajon miért nem a Szociális Bizottságot akarták, ahol a rászorulók megsegítéséről kell dönteni? )

A fentiekhez képest már 1 hónap elteltével újra megjelent a választási eredményeket és a megalakult vezetést gyalázó és ledegradáló újság, melyet Majoros Máté is előszeretettel terjesztett.

Így történt, hogy a képviselői csoport és támogatóik folyamatosan támadták/támadják nem csak az én személyemet, hanem az önkormányzat gazdálkodását és döntéseit is. Kommunikációjukban folyamatosan azt a látszatot keltetik, hogy az önkormányzat gazdálkodása átláthatatlan, illetve a “csőd” felé halad.

Ez a lakosság körében már mindennapossá tette az olyan jellegű kérdéseket, hogy a közüzemi hibák esetén, már az merül fel a lakosságban, hogy biztosan „nincs befizetve egy számla”, azért zárták el a településen a vizet, vagy kapcsolták le az áramot?!

A fentiek a lakosság körében riadalmat, bizonytalanságot, pánikot keltenek, így ez egyáltalán nem nevezhető együttműködésnek.

Majoros Máté azt javasolta az előzetes egyeztetés során, hogy “próbáljuk meg” és ha nem működik, még mindig bármikor megváltoztathatjuk a bizottság összetételét.”

A január 30-án tartott képviselő-testületi ülésen a jelen lévő képviselők minősített többséggel megszavazták a bizottság összetételének megváltoztatását. A bizottság új elnökének Filipcsei Lászlót választották.

Fotó: czervangyorgy.fidesz.hu

MEGOSZTÁS