Fényesnappal raboltak el egy nagykátai nőt

Hajánál fogva, erőszakkal vittek magukkal egy nőt

A rendőrök három férfit és két nőt vettek őrizetbe, akik Budapestről azért utaztak Debrecenbe, hogy erőszakkal magukkal vigyenek egy nagykátai nőt.

2016. július 21-én 6 óra 45 perc körül Debrecenben, a Varga és Iparkamara utcák kereszteződésében egy nő és két férfi odalépett egy ott sétáló ismerősükhöz, akit többször megütöttek és arra kényszerítették, hogy szálljon be a gépkocsijukba és menjen vissza velük Budapestre. A nő megpróbált ellenállni, azonban az elkövetők a hajánál fogva behúzták Peugeot típusú autójukba és a helyszínről elhajtottak.

Az esetről történt bejelentést követően a rendőrök jelentős erőkkel forró nyomon kezdték meg az ismeretlen tettesek azonosítását, felkutatását. A beszerzett információk alapján a nyomozók megtudták a menekülő gépkocsi forgalmi rendszámát, így az utakon ellenőrzéseket végeztek. A járművet a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai 8 óra 55 perckor az M0-ás és az M3-as autópálya csomópontjánál megállították. Az igazoltatás során a budapesti rendőrök a személygépkocsiban meglátták a sértettet, akit biztonságba helyeztek, a 18 éves L. Zsoltot, a 19 éves H. Lászlót, a 21 éves M. Gyulát, a 23 éves B. Dzsenifert és a 40 éves R. S.-t pedig elfogták. A Debreceni Rendőrkapitányságra előállított négy budapesti és egy siófoki lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a 29 éves nagykátai sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály a három férfival és két nővel szemben személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

1 2

3

MEGOSZTÁS