Előzetes letartóztatásba került Sz. László

A 38 éves férfit emberölés kísérletével gyanúsítják a Pest megyei nyomozók.

Emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya Sz. László 38 éves albertirsai lakos ellen.

 A jelenlegi adatok szerint a gyanúsított 2017. március 20-án 22 óra körül a váci vasútállomás peronján várakozó sértettekkel veszekedni kezdett, majd a ruházatukat égésgyorsítóval lelocsolta. A folyadékból a földre is öntött, amit egy égő cigarettacsikkel próbált meggyújtani. Ezt az időközben a peronra érkező vasúti biztonsági őr oltotta el.

Sz. László a cselekmény elkövetése közben folyamatosan szidalmazta a sértetteket és a ruházatából egy kést vett elő, azzal nyomatékosította a fenyegetését.

Ezt követően a helyszínről távozott, de közben egy másik, szintén a peronon várakozó férfit is megfenyegetett a nála lévő késsel.

Az eset kapcsán 2017. március 20-án közösség tagja elleni erőszak bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. Az akkor rendelkezésre álló adatok és a sértettek közreműködésének hiányában a körülmények tisztázása nem volt lehetséges, és nem álltak fent a rendőrségre előállított férfi őrizetbe vételének törvényes feltételei, ezért a nyomozók őt szabadon bocsátották.

A sértettek felkutatását és kihallgatását követően a nyomozást a rendőrség emberölés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatta tovább.  A bűncselekmény elkövetése kapcsán azonban a gyanúsított kihallgatása nem volt lehetséges és mivel a felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre, ezért a Pest megyei nyomozók elrendelték a körözését.

A rendőrök a 38 éves férfit 2017. március 25-én a késő esti órákban – állampolgári bejelentés alapján – fogták el Erdőkertesen.  Előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az illetékes bíróság 2017. március 28-án elrendelte az előzetes letartóztatását.

MEGOSZTÁS