Egymilliót rejtegetett befőttesüvegekben a kertben, nem kellett volna

T. Béla, 25 éves ceglédi lakos a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint albérletben lakott a barátjánál Tápiószentmártonon, amikor 2014 tavaszán a tudomására jutott, hogy az ismerőse és annak édesanyja a kertben – szatyorba és befőttes üvegbe csomagolva – elásott több, mint 1 millió forint készpénzt. 2014 augusztusában a férfi elhatározta, hogy eltulajdonítja a földbe rejtett pénzt és kiásta az üvegeket.

Az édesanya és a fia 2014. október 10-én vették észre, hogy a megtakarított pénzt valaki elvitte, ezután tettek feljelentést a rendőrségen.

T. Bélát a nagykátai nyomozók még a feljelentés napján gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta azt is, hogy az eltulajdonított pénzből többek között számítógépet, mobiltelefont és egyéb értékes műszaki cikkeket vásárolt és többször elment szórakozni is.

A rendőrök a 25 éves férfitól lefoglalták a lopott pénzből vásárolt értékeket, s eljárást indítottak ellene.

Forrás: 444.hu és Bors

MEGOSZTÁS