Bíróság elé állítja a férfit áldozata családja

Bíróság elé állítják azt a szentlőrinckátai férfit, aki négy éve aki egy falunapon nyakon rúgta Boroznaki Sándort (†36), közölte a Blikk.

A családapa azonnal meghalt, a mai napig azonban senki nem felelt haláláért. Pedig a tragédia után három nappal V. Tibor (39), az egyik biztonsági őr önként jelentkezett a rendőrségen, és bevallotta, hogy ő volt az, aki összeakaszkodott Sándorral. Az ügy azonban gyorsan lezárult: jogos önvédelem miatt megszüntették az eljárást a férfival szemben, aki így szabadon távozhatott. Sándor családja azóta nem tudott belenyugodni a döntésbe, azt szeretnék, ha fiuk gyilkosa megbűnhődne.

– Egy percet sem ült, még egy ejnye-bejnyét sem kapott. Mit mondjak a sírban fekvő fiamnak, így jártál?! – kérdezte elcsukló hangon Sándor édesanyja.

– A gyermekem nem támadott meg senkit, nem volt verekedős típus. A falunapon én is ott voltam. Egy nőt leütöttek, ekkor kezdődött minden.

Mi is felugrottunk, hogy lássuk, mi történt. A fiam is ott állt, aztán jöttek a biztonsági őrök, akik nem szétszedték az embereket, hanem szétrugdosták őket – mondta könnyeivel küszködve az édesanya, akinek ekkor szóltak, hogy fia a földön fekszik.

– A mentők is későn jöttek, a szakértő szerint ha lett volna ott szakszerű segítség, Sanyi élhetne – állította az asszony.

A perpatvarban a falu lakossága nekiugrott az őröknek, de az édesanya szerint már csak akkor indultak meg, amikor kiderült, hogy Sándor meghalt.

– Ezért nem értem, miért mentették fel a férfit önvédelemre hivatkozva. Miért menekült el, miért nem hívott segítséget, ha ártatlan, mint ahogy hangoztatta? – sorolta az édesanya.

Az őrt pótmagánvádas eljárásban állította bíróság elé a család, a férfi azonban több tárgyaláson sem jelent meg.

– A szabályok lehetővé teszik, hogy a sértett átvegye a vád képviseletét, ez a pótmagánvád. Reméljük, hogy az így indított vizsgálat és a tanúk meghallgatása bizonyítja majd, hogy ki a felelős a fiatalember haláláért – mondta Magyar György, a családot képviselő ügyvéd.

Forrás: www.blikk.hu

MEGOSZTÁS