Az ősz rangadója következik

Vasárnap délután felnőtt csapatunk azt a Tápiószelét fogadja, akit az elmúlt hat szezonban nem sikerült megvernünk. A tét ezúttal is nagy, hiszen a két csapatot mindössze egy pont választja el egymástól.

Az utóbbi években igazán kemény, parázs mérkőzéseket vívott mind a két csapat egymással. Ugyanakkor elmondható, hogy az elmúlt 12 bajnoki mérkőzésen 7 ‘szelei győzelem és 5 döntetlen született. Számunkra nem sok babér termett ezeken az összecsapásokon.

A most következő csörte sem lesz simább, hiszen mind a két fél az elsőségért küzd. Jelenleg 30 ponttal a tabella 2. pozícióját foglaljuk el, csupán rosszabb gólkülönbségünk miatt szorultunk le az első helyről a Tápiógyörgye mögé. Mindössze egy ponttal követ szorosan a Tápiószele, így elmondható, hogy a presztízsen túl fontos pontok sorsáról dönt a találkozó.

Minden kedves szurkolónkat várjuk a a vasárnapi derbire, szorítsunk együtt Czakó Norbiéknak, és szerezzük meg végre az évek óta áhított győzelmet!

Az elmúlt évek eredményei:

2013/2014.
Nagykáta – Tápiószele 0–1;
Tápiószele – Nagykáta 1–0;

2012/2013.
Tápiószele – Nagykáta 0–0;
Nagykáta – Tápiószele 0–0;

2011/2012.
Tápiószele – Nagykáta 3–1;
Nagykáta – Tápiószele 2–2;

2010/2011.
Tápiószele – Nagykáta 3–0;
Nagykáta – Tápiószele 0–1;

2009/2010.
Nagykáta – Tápiószele 1–3;
Tápiószele – Nagykáta 0–0;

2008/2009.
Nagykáta – Tápiószele 1–1;
Tápiószele – Nagykáta 5–0;

A Nagykáta Se megszólaltatta a hétvége főszereplőit is, ők hogyan is várják a találkozót.

TÓTH ISTVÁN, a Nagykáta edzője: – Tesszük a dolgunkat, dolgozunk. Meglátjuk mire lesz ez elég a hétvégén.

TÓTH IMRE, a Tápiószele edzője: – Természetesen a Nagykáta – Tápiószele találkozók mindig kiemelkednek a bajnokságból. A heti munka minősége ezúttal sem változik, legfeljebb a koncentráció kicsit nagyobb. Nem szeretünk kikapni, győzni viszont annál inkább. Ennek a szellemében várjuk a vasárnapi összecsapást.

TÓTH ISTVÁN, a Nagykáta egykori, a Tápiószele jelenlegi játékosa: – Ugyanannyi pont jár ezért a mérkőzésért is, mint a többiért a szezonban. Nem szabad túldramatizálni, ezt a rangadót. A bajnokság egyik legjobb csapatához látogatunk, egy jó eredményt elérni az előtted lévőnél az mindig nagy dicsőség. Ennek fényében készülünk a találkozóra. Mindenkinek sportsikerekben gazdag mérkőzést kívánok!  Továbbá jó egészséget kívánok Bak Roland sportbarátunknak, aki mind a két együttesben évekig futballozott.

CZAKÓ NORBERT, a Nagykáta csapatkapitánya: – Ennek a találkozónak a megnyeréséért is három pontot osztanak, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a mérkőzés után sem Úgy gondolom, ezúttal is egy remek ‘szelei csapattal találkozhatunk, csak úgy, mint az elmúlt években. Ezen kívül is van még 14 bajnokink, amit meg kell, hogy nyerjünk a szezon hátralévő részében.

Várunk mindenkit sok szeretettel a mérkőzésre!

Nagykáta SE -Tápiószele SE
Nagykáta. Vezeti: Janitz G. (Boros Z., Jánossy A. G.)

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here