A HVG.hu is foglalkozik a Tápió-vidéken folyó csatornaépítéssel

“Ilyen egy nemtörődöm csatornaépítés” címmel közölt ma egy cikket a HVG.hu a Tápió-vidéken folyó csatornaépítésről. 

A Tápió-vidéken a jelek szerint komoly gondok vannak a csatornaépítésnél. A HVG.hu munkatársa a napokban a térségben járt – ahol mintegy 780 kilométer csatorna épül ki 20 településen, mindez 30 milliárd forintból, aminek zöme uniós és állami forrásból származik –, ám a 84 ezer embert érintő fejlesztés nem mindenhol problémamentes: több helyen a csatornatetők körül a frissen lefektetett aszfalt kitört, a fedlapok mozognak. Az érintett településeken a felcsúti polgármester cége is része a fő kivitelezőt alkotó konzorciumnak.

Szentmártonkátán például a Rákóczi úton (31-es főút) a csatornahálózat kialakítása után az utóbbi hetekben újraaszfaltozott útburkolaton is jól láthatóan slendrián munkát végeztek a kivitelezők. Az egy hónap alatt meglazult csatornafedlapok miatt a személygépjárművek elhaladását hangos “dohogás” kíséri (a közelben lakó helyiek szerint ez éjszaka például rendkívül zavaró). Hasonló problémával az egyik szomszédos településen, Nagykátán is találkoztunk, ott az Ady Endre úton (31-es főút) van olyan fedlap, amely körül kitört az aszfalt.

A csatornahálózat kiépítésben a térségben Magyarország egyik – nemrégiben a listára került – leggazdagabb emberének, Felcsút polgármesterének, Mészáros Lőrincnek a cége, a Mészáros és Mészáros Kft. is részt vesz. A cég egy háromtagú konzorcium, a CME egyik tagjaként 5,4 milliárd plusz áfáért vesz részt a Tápió-vidék csatornarendszerének lefektetésében, Nagykátán és Szentmártonkátán is ők a fő kivitelezők a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás projektirodájának kivitelezési információkat közlő oldalai szerint.

A hvg.hu megpróbálta elérni a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás projektirodáját, illetve a Tápiómenti Települések Csatornamű Vízgazdálkodás-társulatát is, ám a telefonokra senki nem válaszolt, így e-mailben tettük fel a kérdéseinket. Azt szerettük volna megtudni, hogy ideiglenesen fektették-e le az említett útburkolatot, van-e garancia az érintett munkára, a hibát ki javítja ki és mikor, illetve mi a biztosíték arra, hogy hasonló hiba a jövőben nem fordulhat elő, ugyanis ezt az útburkolatot minden bizonnyal már egy minőségellenőr átvette, hiszen folyik rajta közlekedés.

Forrás: HVG.hu

MEGOSZTÁS

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Régen a hasonló “minőségű” kivitelezésre azt mondták, hogy cigánymunka. Na ami itt (is) folyik arra már talán nincsenek is szavak…

  2. Czerván György! Akkor már mindenki számára világos lehet, hogy miért kellett neked MINDENÁRON a Kocsi Jani polgármesternek. Ha a HVG riportere nem olyan felületes, mint a csuti milliárdos cége, akkor bizony ő is lényegesen több problémát találhatott volna. De úgy látszik, ezek feltárása marad a következő választások utáni időkre, hehe.

  3. ha a főbb közlekedési útakon ezt tapasztalták jöjjenek beljebb is a mellék utakra. ott van csak igazán látnivaló. csatornaépítés az szinte mindig összeköthető a PANAMÁVAL. ITT SINCS MÁSKÉPP!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here