800 éves Nagykáta – ősi emberi maradványok kerültek elő Kenderhalmon

1219. Jelentős évszám Nagykáta történetében, hiszen ebből az évből származnak a település, illetve elődje, Cheke Káta létezésének első írásos bizonyítékai. Régészeti leletekből következtethető, hogy a település már a 12. században is létezett, hivatalosan azonban innentől számítjuk az idén 800 éves városunk életkorát. Őseink letelepedésének fő szempontja volt a víz közelsége, melyben az akkori pompájában tündöklő Erekköz bővelkedett. Régészek számos leletet, maradványt találtak az elmúlt évtizedekben, melyek segítségével feltérképezték a Káta nemzetség ősi lakosságának életvitelét, a falu tündöklését és fokozatos pusztulását. Az 1930-as évektől kezdve végeztek Kenderhalom területén kisebb-nagyobb ásatásokat, a legnagyobb jelentőségűre 1982-ben került sor: csaknem 50 sírt tártak fel ekkor, melyből számos értékes régészeti lelet került elő.

Az elmúlt napokban újra nagy figyelmet kapott ez a terület: a mezőgazdasági szántásoknak köszönhetően rengeteg csont és egyéb maradvány került elő, melyeknek eredetét és mibenlétét szakértők nélkül nem lehetett megállapítani. A korábban itt hagyott nagy mennyiségű szeméttel és az elhanyagolt gazos területtel lepusztult és szomorú képet festett. A csontok kivizsgálásához rendőri segítséget kértek, akik az itt élt őseink maradványainak minősítették a talált csontokat, melyekből igen nagy mennyiség, összesen 8 zsák került elő. A szentendrei Ferenczy Múzeum segített kivizsgálni és leltárba venni a leleteket. Lelkes önkéntesek egy csoportja összefogással rendbe tette az elhanyagolt területet, lekaszálták a füvet, elhordták a szemetet, így Kenderhalom újra szép és rendezett emlékhelyként tekinthető meg.

Forrás és fotók: Bozsik József, tapiokultura.hu

MEGOSZTÁS